a probléma elég összetett… Nagyon zárkózott vagyok, nem egyszerűen befeléforduló, hanem kimondottan ügyelek rá, hogy mások még véletlenül se ismerjenek meg. Bizalmatlan vagyok az emberekkel szemben, nem találom a helyemet se az iskolában, és sehol máshol sem… A nyári szünetem nagy részét itthon ülve töltöm, írtóznék elmenni társaságba… Egyre kevesebb jó ismerősöm van, ami érthető, hiszen én nem keresem a társaságukat, ők meg nem valószínű, hogy jól érzik magukat egy olyan ember mellett, aki a nap 24 óráját képes úgy eltölteni, hogy nem nevet, és mosolyog szívből, maximum csak illedelemből. Ez a melankólikus állapot körülbelül 1 éve tart. A kiváltó okát nem tudom igazán…Állandó önértékelési problémáim vannak, mindig alábecsülöm magamat, másoknál kevésbé értékesnek érzem magamat, és erre se tudtam még hosszútávú megoldást találni… A családi életemet is felvázolom gyorsan: A szüleim kb. 9 éves koromban váltak el, anyukám alkoholista (volt?), apukám pedig kamionos. Édesanyámmal költöztem el, de mivel nem volt munkája, másfél évnél tovább nem maradtunk meg. Elköltöztünk a nagyszüleimhez (anyai oldalról), ahol pedig a mostohapapám iszik. Állandó vita ment a pénz és alkoholizmus miatt, aztán anyukám elköltözött a pasijához, én meg ott maradtam nagyszüleim nyakán. Tavaly októberben volt, hogy 2 év után ismét találkoztam édesanyámmal, … A kapcsolatom édesapámmal volt eddig a legjobb, de mostanában kezd megromlani… Nehezen tudom tolerálni a viselkedését, néha nagyon zavar, és teljesen elzárkózom inkább a szobámba. Betegesen kerülöm a kudarcokat, inkább nem döntök, csak nehogy kudarc érjen. Eddig 4 különböző iskolába jártam, és 5 osztályba. A jelenlegi osztályomban úgy éreztem, hogy lenéznek, épp ezért próbálkoztam iskolaváltással, de ott megint csak rossz volt, így visszamentem a régi helyre… Közben laktam 4 hónapot apukámnál, de onnan is visszaköltöztem a nagyszüleimhez… Arról meg inkább nem is beszélek, hogy állandó megfelelési kényszerem van, és halálfélelmem (lefekvéskor félek elaludni, mert hogy mi van, ha másnap reggel nem ébredek fel?) Szeretnék megszabadulni végre ezektől a problémáktól, szembe nézni velük… De ez a 3-4 év halogatás – a felismerés után, hogy változtatásra van szükségem – bebizonyította, hogy egyedül nem megy. Szakemberhez nem merek elmenni… Főleg egyedül nem, de nincs senkim, aki elkísérhetne az első alkalommal…. Ezért fordulok most Önhöz, és köszönöm előre is a válaszát.”
Kedves Levélíró!
Azt javaslom, hogy ne várjon másra, hanem vegye a kezébe a kezdeményezést, és mindenképpen keresse fel a körzetileg illetékes nevelési tanácsadót, vagy pedig – ha a tanév majd elkezdődik – kérje ebben az iskolapszichológusa segítségét! Ha rendszeresen meg tudja beszélni egy pszichológussal a problémáit, el tudja mesélni neki mindazt, ami történik magával, az nagyon sokat segít abban, hogy fel tudja dolgozni az érzéseit, a feszültségeit, hogy könnyebben tudjon baráti kapcsolatokat kialakítani és fenntartani.
Üdvözlettel:
Irtzl Károly